Honlap készítés

Közhely, de igaz. Korunkban egy cég megítélése szempontjából elsődleges tényezővé vált internetes honlapjának tartalmi és formai megjelenése. A honlap készítés nem véletlenül lett sokszereplős iparággá. A NetMasters széles szolgáltatáskörét fogja össze honlap készítő, fejlesztő szolgáltatásunk, amely abban különbözik leginkább a versenytársakétól, hogy ennek során már az előkészítés, a specifikáció során ügyfeleink segítségére állunk, mivel úgy tapasztaltuk, hogy a legtöbb fejlesztő számára éppen a kezdet, a bevezető szakasz jelenti a legnagyobb kihívást. A NetMasters honlap készítő szolgáltatás igénybe vétele esetén biztos lehet benne, hogy szakembereink közreműködése eredményeképpen kifejezetten az Ön informatikai-, kommunikációs-, és dizájn igényének megfelelő, modern honlappal működhet majd vállalkozása. Honlap szolgáltatásunkon belül korszerű és minden igényt kiszolgáló webes szerkesztőfelülethez, az internetes tartalmakat támogató adatbáziskezelő-rendszerhez is hozzájuthat, fejlesztési költségek nélkül.
Egy vállalat vagy szolgáltatás a 21. század elején kétféleképpen viszonyulhat az internethez. Az egyik megközelítés szerint kötelező jelen lenni rajta. A másik szerint pedig kötelező piacvezetőnek lenni rajta. Bármelyik csoporthoz tartozik is Ön, a NetMasters segítségével igényes, korszerű, minden szükséges webes aktivitási-lehetőséget biztosító honlapot alakíthat ki cége, szolgáltatása számára.
Egy sikeres honlap elkészítésének első állomása, hogy tulajdonosa pontosan meg tudja határozni, mit szeretne az oldallal kezdeni, milyen funkciókat kell az online platformnak betöltenie, milyen szolgáltatásokat szeretne ezen beindítani, stb. Ezt a dokumentumot a honlap specifikációjának hívjuk és bármennyire triviálisnak is tűnnek a fenti kérdések, az oldal részletes, szöveges terve meghatározó szerepet tölt be az egész vállalkozás sikerességében. Az átgondolatlan, szervezetlen vagy hibás rendszerbe öntött szolgáltatás vagy kommunikáció negatív módon determinálja a webes megjelenés jövőjét. Az utólagos munkákkal, kiegészítésekkel, javításokkal pénzt, időt veszíthet a vállalkozás, éppen ezért már az első lépéseknél vonjon be a tervezésbe tapasztalt, az adott területen kipróbált szakembereket. A NetMasters ügyel arra is, hogy az általa készített professzionális honlapok üzemeltetéséhez biztosítsa a kezdetben szükséges know-how-t.
Kollégáink nem csak leprogramozzák, de a megrendelő képviselőit meg is tanítják az elkészült webes felület kezelésére. Az internetes felhasználási szokások változásával párhuzamosan egy honlappal szemben alapelvárássá lett, hogy a kereső alkalmazások számára (pl. Google) látható legyen. A keresőoptimalizálás (Search Engine Optimization, SEO), az a tevékenység, melynek célja, hogy egy internetes szájtot a webes keresők megtaláljanak. Akár profitorientált, akár non-profit tartalomról van szó, alapérdek, hogy a találati listában minél előrébb szerepeljen az Ön elérhetősége. A keresőrendszerekben történő előkelő hely megszerzése összetett folyamat, a keresőmarketing külön szakterületet képvisel (Search Engine Marketing, SEM), azonban már a honlap elkészítése során kötelező megtenni azokat az első lépéseket, amik megalapozzák a szájt keresőmarketing karrierjét. A NetMasters ebben is támogatja partnereit. Az általunk fejlesztett oldalak meta-tag-jeit (a keresőrendszerek által használt keresőrobotok, ezen paraméterek mentén szerzik be információikat), úgy készítjük el, hogy minél jobb elérést biztosítsanak az Ön oldala számára.
A logikus, kereshető, felhasználóbarát módon felépített oldalnak is szüksége van azonban ízléses megjelenésre. A megfelelő arculat és dizájn kialakítása elsődleges szempontot kell, hogy élvezzen az Ön vállalkozása esetében is. Itt sem érdemes félmunkát végezni, csak logóban, fejlécben és háttérszínben gondolkodni. Az online grafika mára már külön műfajjá, iparággá vált, egy internetes megjelenés esztétikailag éppen olyan összetett, mint egy nyomtatott kiadvány. A NetMasters csapata számára a honlap-építés szenvedély. Tapasztalataink és kiterjedt kapcsolatrendszerünk révén vállaljuk bármilyen kommunikációs igényt kiszolgáló, saját szerkesztőfelülettel, adatbázis-kezelő rendszerrel rendelkező oldal elkészítését, rövid határidővel, kedvező áron.
A NetMasters honlap- és webáruház készítő szolgáltatás előnyei:
-
Oldalspecifikációs tanácsadás
-
Külön igény esetén grafikai munka
-
Optimális meta-tag beépítés a keresőszavas karrier támogatása érdekében
-
Professzionális webáruházak